„Sokat sír. Nem lehet letenni. Azonnal felébred, mikor beteszem a kiságyba. Nem alszik egyben többet fél óránál. Hasfájós. Nem szereti a babakocsit. Egész nap csak szopizna.” Pár azok közül a nehézségektől, melyeket gyakran hallunk friss édesanyáktól és édesapáktól, miközben hallgatjátok az idősebb rokonok kérdéseit, hogy „jó baba?” Jó hír, hogy nem a ti kisbabátok romlott el, hanem pontosan úgy viselkedik, ahogy egy pár hetes babának kell, és egyáltalán nem kell őket megnevelnünk, csak szeretettel gondoskodni róluk. De nézzük csak, mi van a hátterében!
Az ember természeténél fogva egy hordozott faj, elődeink évmilliók óta testükön hordozták a kisbabákat, éjjel velük aludtak, kézről kézre adták, babusgatták. Az a gyermek, akit letettek, nem volt biztonságban, csak az, akire folyamatosan vigyáztak, ez az ősi örökség, ami miatt még a modern kor gyermekeiben is ilyen remekül működik a „lerakásjelző”, hiszen ők nem tudják, hogy egy huszonegyedik századi gyermekszobába születtek. Éjjel-nappal igénylik a szülővel való testkontaktust.
Hordozott faj vagyunk, és az ember csecsemője többi fajhoz képest rendkívül fejletlenül jön a világra, és más fajokhoz képest későn kezdünk járni, az első évben a babák agya és idegrendszere fejlődik a legdinamikusabban. Azok az ingerek és élmények, amik ekkor érik, mind arra tanítják, hogy szocializálódjon a környezetéhez.
Amikor a kisbaba testközelben van, megnyugszik, ellazul, ugyanúgy hallja az édesanyja szívverését, ahogy a méhen belül, a szülő testének közelségében rendeződik a szívverése, a légzése, a vércukorszintje, testhőmérséklete és olyan hormonok termelődnek a szervezetében, melyek a kötődésért és a boldogságért felelnek. Ezzel szemben az a gyermek, aki egyedül marad, a magányra stresszválasszal reagál, ami negatív hatással van az idegrendszer fejlődésére. Az, hogy pici korában milyen hatások érik, egész életére kihat, az a gyermek, akit baba korában sokat ölelnek, puszilgatnak, tartanak testközelben, felnőtt korában is nagyobb eséllyel lesz kiegyensúlyozott és boldog, nagyobb eséllyel lesz képes a biztonságos kötődésre, hatékony stresszkezelésre.A kisbabák a síráson keresztül kommunikálnak, ösztönösen jelzik, hogy valami nincs rendben, éhes, szomjas, fáradt, egyedül van, fáj valamije, fázik, melege van, édesanyja közelségére vágyik, idő, mire kitanuljuk, hogy sírásával épp mire szeretne panaszkodni. Talán még ő se ismeri fel a saját szükségleteit, csak ösztönösen érzi, hogy valami nincs rendben, és szívszaggató sírásával jelzi. Tévhit, hogy mi szülők beleszületnénk a szerepünkbe, mindannyiunknak meg kell tanulnunk értelmezni a kicsik jelzéseit, ebben pedig segítségünkre lehet, ha hordozzuk, hiszen testközelben ő is hatékonyabban tudja nekünk jelezni a szükségleteit.
Megfelelően megválasztott kendőkötésben vagy hordozóeszközben létrejön az a testtartás, mellyel megtámogathatjuk a csípőfejlődésük és pontról pontra megtámaszthatjuk a gerincük, fejecskéjük, így már a legkisebbeket is biztonságosan hordozhatjuk. Hordozás közben ritmikus mozgásunkkal és bőrünknek, ruhánknak a markolászásával a számtalan olyan inger éri őket, melyek fejlesztik az idegrendszerük, folyamatos lehet a kommunikáció a kisbabánkkal, hallja a beszédünk, látja, ahogy mozog a szájunk, ami később segíti a beszédtanulásban. A hordozott baba mindent a szülő szemszögéből figyelhet, ez segíti a szociális érését. Azzal, hogy odabújhat, bármikor megpihenhet, kizárhatja a külvilágot, ha már sok volt neki.
A babahordozás segíti a kisbabák szoptatását, a testközelség segíti a tejtermelést, a hordozott kisbabák hamarabb és hatékonyabban tudják jelezni éhségüket, szomjúságukat, és a kendőben kis gyakorlás után könnyedén megszoptathatjuk őket, akár nyilvános helyen is olyan diszkréten, hogy a környezetünk semmit se vegyen észre. A szopás számukra nem csak táplálás, hanem megnyugvás, biztonság, egy folyamatos kommunikáció az anya és gyermeke közt, így a legapróbbak nagyon gyakran igénylik, ebben segítségünkre lehet, ha a kendőben közel van a mellekhez.
A kisbabák alvása egész más, mint a felnőtteké, még nem tudnak egyedül elaludni, és gyakran felébrednek, ez a felületes alvás segíti az idegrendszerüknek a fejlődését és védi őket a bölcsőhaláltól, tehát a gyakori ébredés a legkisebbek biztonságát szolgálja, de ha hordozzuk őket, összehangolódunk velük, és segítünk nekik visszaaludni, kendőben akár nap közben is alszanak hosszabbakat, és így az éjszakák is nyugodtabban telnek majd.
Sokszor értelmezzük a picik sírását pocakfájásnak, de gyakran ilyenkor csak közelségre vágynak, máskor viszont, mikor valóban erről van szó, sokat segíthetünk nekik a hordozással, hiszen a függőleges testhelyzetnek, felhúzott lábaknak, mozgásnak köszönhetően könnyebben kijön minden, aminek ki kell jönnie, és kevesebbet buknak, csökkennek a reflux-szerű tüneteik.
Az első hónapokat (leginkább az első három hónapot) azért is nevezzük negyedik trimeszternek, mert tulajdonképpen egy kicsit mindannyian koraszülöttek vagyunk. Ez az időszak leginkább az alkalmazkodásról szól, a kisbaba ekkor tanulja a világot, alszik, eszik, kakil, bújik, vagy sír, ha valami nem jó neki. Sokszor a sírósabb babáknál valamikor a harmadik hónap után mintha elvágnák az addig szinte folyamatos, kétségbeejtő sírást, és a külső szemlélő azt látja, hogy mintha kinyílt volna a csecsemő, már sokkal több szociális ingert fogadnak be, aktívabb lesz, megindul a mozgásfejlődése, azonban ezzel nem ért véget az, hogy a szülők testközelségét igényelnék.
A babahordozás nekünk, szülőknek is sokat segíthet a mindennapokban, hiszen marad két szabad kezünk, amikkel elvégezhetjük a mindennapi teendőinket, játszhatunk a nagyobb gyerekekkel, vagy könnyebben közlekedhetünk, s végül, de nem utolsó sorban a mi mindennapjaink is sokkal nyugodtabban telnek majd, hiszen a hordozott babák kevesebbet sírnak, számunkra is örök emlék maradhat az a kellemes érzés, mikor a mellkasunkon szuszogott az illatos kis babacsomag.
Czétényiné Koltai Anna babahordozási tanácsadó közreműködésével készült cikk
