„Sokat sír. Nem lehet letenni. Azonnal felébred, mikor beteszem a kiságyba. Nem alszik egyben többet fél óránál. Hasfájós. Nem szereti a babakocsit. Egész nap csak szopizna.” Pár azok közül a nehézségektől, melyeket gyakran hallunk friss édesanyáktól és édesapáktól, miközben hallgatjátok az idősebb rokonok kérdéseit, hogy „jó baba?” Jó hír, hogy nem a ti kisbabátok romlott el, hanem pontosan úgy viselkedik, ahogy egy pár hetes babának kell! Egyáltalán nem kell őket megnevelnünk, csak szeretettel gondoskodni róluk. De nézzük csak, mi van a hátterében!
Az ember természeténél fogva egy hordozott faj. Elődeink évmilliók óta testükön hordozták a kisbabákat, éjjel velük aludtak, kézről kézre adták, babusgatták. Az a gyermek, akit letettek, nem volt biztonságban, csak az, akire folyamatosan vigyáztak. Ez az az ősi örökség, ami miatt még a modern kor gyermekeiben is ilyen remekül működik a „lerakásjelző”, hiszen ők nem tudják, hogy egy huszonegyedik századi gyermekszobába születtek. Éjjel-nappal igénylik a szülővel való testkontaktust.
Hordozott faj vagyunk, és az ember csecsemője többi fajhoz képest rendkívül fejletlenül jön a világra. Más fajokhoz képest későn kezdünk járni, az első évben a babák agya és idegrendszere fejlődik a legdinamikusabban. Azok az ingerek és élmények, amik ekkor érik, mind arra tanítják, hogy szocializálódjon a környezetéhez.
Amikor a kisbaba testközelben van, megnyugszik, ellazul, ugyanúgy hallja az édesanyja szívverését, ahogy a méhen belül, a szülő testének közelségében rendeződik a szívverése, a légzése, a vércukorszintje, testhőmérséklete és olyan hormonok termelődnek a szervezetében, melyek a kötődésért és a boldogságért felelnek. Az a gyermek, aki egyedül marad, a magányra stresszválasszal reagál, ami negatív hatással van az idegrendszer fejlődésére. Az, hogy pici korában milyen hatások érik, egész életére kihat. Az a gyermek, akit baba korában sokat ölelnek, puszilgatnak, tartanak testközelben, felnőtt korában is nagyobb eséllyel lesz kiegyensúlyozott és boldog, nagyobb eséllyel lesz képes a biztonságos kötődésre, hatékony stresszkezelésre.
A kisbabák a síráson keresztül kommunikálnak, ösztönösen jelzik, hogy valami nincs rendben. Sír amikor éhes, szomjas, fáradt, egyedül van, fáj valamije, fázik, melege van, édesanyja közelségére vágyik- Idő, mire kitanuljuk, hogy sírásával épp mire szeretne panaszkodni. Talán még ő se ismeri fel a saját szükségleteit, csak ösztönösen érzi, hogy valami nincs rendben, és szívszaggató sírásával jelzi. Tévhit, hogy mi szülők beleszületnénk a szerepünkbe, mindannyiunknak meg kell tanulnunk értelmezni a kicsik jelzéseit. Ebben pedig segítségünkre lehet, ha hordozzuk, hiszen testközelben ő is hatékonyabban tudja nekünk jelezni a szükségleteit.
Megfelelően megválasztott kendőkötésben vagy hordozóeszközben létrejön az a testtartás, mellyel megtámogathatjuk a csípőfejlődésük és pontról pontra megtámaszthatjuk a gerincük, fejecskéjük, így már a legkisebbeket is biztonságosan hordozhatjuk. Hordozás közben ritmikus mozgásunkkal és bőrünknek, ruhánknak a markolászásával a számtalan olyan inger éri őket, melyek fejlesztik az idegrendszerük. Folyamatos lehet a kommunikáció a kisbabánkkal, hallja a beszédünk, látja, ahogy mozog a szájunk, ami később segíti a beszédtanulásban. A hordozott baba mindent a szülő szemszögéből figyelhet, ez segíti a szociális érését. Azzal, hogy odabújhat, bármikor megpihenhet, kizárhatja a külvilágot, ha már sok volt neki.
A babahordozás segíti a kisbabák szoptatását, a testközelség segíti a tejtermelést. A hordozott kisbabák hamarabb és hatékonyabban tudják jelezni éhségüket, szomjúságukat. A kendőben kis gyakorlás után könnyedén megszoptathatjuk őket, akár nyilvános helyen is olyan diszkréten, hogy a környezetünk semmit se vegyen észre. A szopás számukra nem csak táplálás, hanem megnyugvás, biztonság, egy folyamatos kommunikáció az anya és gyermeke közt, így a legapróbbak nagyon gyakran igénylik, ebben segítségünkre lehet, ha a kendőben közel van a mellekhez.
A kisbabák alvása egész más, mint a felnőtteké. Ebben a korban még nem tudnak egyedül elaludni, és gyakran felébrednek. Ez a felületes alvás segíti az idegrendszerüknek a fejlődését és védi őket a bölcsőhaláltól, tehát a gyakori ébredés a legkisebbek biztonságát szolgálja. Ha hordozzuk őket, összehangolódunk velük, és segítünk nekik visszaaludni. Kendőben akár nap közben is alszanak hosszabbakat, és így az éjszakák is nyugodtabban telnek majd.
Sokszor értelmezzük a picik sírását pocakfájásnak, de gyakran ilyenkor csak közelségre vágynak. Viszont amikor valóban erről van szó, sokat segíthetünk nekik a hordozással. Ekkor ugyanis a függőleges testhelyzetnek, felhúzott lábaknak, mozgásnak köszönhetően könnyebben kijön minden, aminek ki kell jönnie, és kevesebbet buknak, csökkennek a reflux-szerű tüneteik.
Az első hónapokat (leginkább az első három hónapot) azért is nevezzük negyedik trimeszternek, mert tulajdonképpen egy kicsit mindannyian koraszülöttek vagyunk. Ez az időszak leginkább az alkalmazkodásról szól. A kisbaba ekkor tanulja a világot, alszik, eszik, kakil, bújik, vagy sír, ha valami nem jó neki. Sokszor a sírósabb babáknál valamikor a harmadik hónap után mintha elvágnák az addig szinte folyamatos, kétségbeejtő sírást. A külső szemlélő azt látja, hogy mintha kinyílt volna a csecsemő, már sokkal több szociális ingert fogadnak be, aktívabb lesz, megindul a mozgásfejlődése, azonban ezzel nem ért véget az, hogy a szülők testközelségét igényelnék.
A babahordozás nekünk, szülőknek is sokat segíthet a mindennapokban. Marad két szabad kezünk, amikkel elvégezhetjük a mindennapi teendőinket, játszhatunk a nagyobb gyerekekkel, vagy könnyebben közlekedhetünk. Végül, de nem utolsó sorban a mi mindennapjaink is sokkal nyugodtabban telnek majd. A hordozott babák kevesebbet sírnak, számunkra is örök emlék maradhat az a kellemes érzés, mikor a mellkasunkon szuszogott az illatos kis babacsomag.
Czétényiné Koltai Anna babahordozási tanácsadó közreműködésével készült cikk
