A népdal a magyar népzene legősibb formája. Az emberek gondolataikat, érzelmeiket – bánatukat, örömüket, keserveiket -, életeseményeiket mondták el az énekekben. Népzenei örökségünk talán egyik legszebb darabja a Tavaszi szél vizet áraszt című székelyföldi népdal, amelynek több változata is fennmaradt. A magyar gyermekek már az óvodában elkezdenek a népdalokkal ismerkedni, ezt a dalt pedig minden gyerek az elsők között tanulja meg.
A magyar népdalok jellegzetesen sokszínűek. Szinte minden dalszövegben megtalálható a világot egységében vizsgáló szemlélet, a szavak a legmélyebb emberi érzéseket érintik, a szövegeken keresztül pedig megelevenedik előttünk egy már letűnni készülő világ, a hajdani parasztság világa. A Tavaszi szél vizet áraszt sem kivétel ez alól, ahol a víz, minden élet forrása a szerelem metaforájaként jelenik meg.
Ez a minta a könnyed tavaszi széllel érkezett. Hozta magával a túlburjánzó leveleket, virágokat. Olyan volt, mint a semmiből felbukkanó szerelem. Jött egy gondolat, ceruzát és papírt ragadtam, és a népdalt énekelve pillanatok alatt megszületett.
Pezseg, él, hullámzik, forog. Igazi tavasz, ahol a felgyülemlett energiák hirtelen kipattannak és átveszik az uralmat a tél felett.
